Egy lépéssel közelebb 2022

Nap
Óra
Perc
Másodperc
Időpont: 2022. Szeptember 10. 09:30 - 2022. Szeptember 10. 16:00
Események: Tudományos nap
Megtekintések: 84

Egy lépéssel ÚJRA közelebb

Nagy örömünkre szolgál, hogy az “Egy lépéssel közelebb” tudományos napunkat immár harmadszor tudjuk megszervezni. Ennek a hagyományteremtő kezdeményezésnek a célja, hogy ha kis lépésben is, de mégis hozzájáruljunk a cigányság hátrányos helyzetének csökkentéséhez. A programunk keretében a hazai cigányság meghatározó problémáira fókuszálunk, de idén sem a szakmának, hanem sokkal inkább az érdeklődő és nyitott, tudásra és a cigány identitás megerősítésére vágyóknak szólnak az előadások. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a cigánysággal kapcsolatos kutatások eredményei, eljussanak a hétköznapi cigány emberekhez is, hiszen leggyakrabban a probléma forrása a hiteles információ hiánya.

Tudományos napunk során törekszünk arra, hogy az előadások a hétköznapi emberek számára is érthetőek legyenek. Célunk, hogy a konferencia alatt kialakuljon egy olyan oldott hangulat, amikor a hallgatóság bátran megnyílik és fel meri tenni a felmerülő kérdéseiket. A tudományos programba beépített kulturális elemekkel törekszünk arra, hogy a program végére valóban egy lépéssel közelebb kerüljünk egymáshoz és kialakuljon egy közvetlen kapcsolat, amikor megismerjük azokat a rendkívül fontos tapasztalatokat is, amik nem férnek bele az előadásokba. Bízunk benne, hogy az előadások során elhangzott információknak, illetve a résztvevők életútjának motiváló és attitűdformáló hatása is van, ami hatással tud lenni a konferencián résztvevők közvetlen és közvetett magatartására is.

Ezen a napon tudományosan, de mégis kötetlenül szeretnénk tudást cserélni, fejlődni, és olyan felelős közösséggé válni, aki másokat is segíteni tud a céljaik elérésében.

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dr. Orsós Zsuzsanna, egyetemi adjunktus
A Bogdán János Alapítvány elnöke

PROGRAM

A program a ROMA-NEMZ-KUL-22-0103 pályázati azonosítójú támogatás segítségével valósul meg!
(A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött).

9.30-10.00: Regisztráció
10.00-10.10: Megnyitó /
Dr. Orsós Zsuzsanna, a Bogdán János Alapítvány elnöke

10.10-10.30:
Dr. Pál Dániel:
jogász, a Pécsi Tudományegyetem ombudsman, PTE
Aki más, attól az nem rosszabb, csak nem egyforma

10.30-10.50:
Sinkovics Ádám:
igazgatóhelyettes, Tan Kapuja Buddhista Gimnázium, Alsószentmárton
Tabletek a tanórán - Digitális eszközhasználat A Tan Kapuja Buddhista Gimnáziumban

10.50-11.10:
Antal István:
Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), Budapest
Magas roma arányú iskolák diákjainak vizsgálata az otthoni tanulás szempontjából


Szünet


11.30-11.50:
Ignácz István:
igazgató, Gandhi Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Pécs
Pedagógiai és szociális támogató rendszer a Gandhi Gimnáziumban

11.50-12.20:
Farkas Zsolt (Khamoro Budapest Band):
zenekarvezető, népművelő
A zene szerepe a közösségépítésben

12.20-12.30:
Orsós Tamás:
Egyetemi hallgató, PTE
Popá sî aulye – cigánymesék pár percben


Ebédszünet: 12.30-13.30
(Svédasztalos ebéd az Umami étteremben)


13.30-13.50:
Dr. Marek Erika:
egyetemi docens, PTE ÁOK
Előítéletek és hatásaik az egészségügyi ellátásban

13.50-14.20:
Dr. Kiss István:
intézetigazgató, egyetemi tanár
Apáink bűne – avagy ez tényleg csak az én életem?

14.30-16.00:
Egy lépéssel közelebb! Beszélgetés az előadókkal és a résztvevőkkel, zenei rásegítéssel a Khamoro Budapest Band közreműködésével
Összefoglalás, Kérdések, válaszok

16.00: Konferencia zárása

Képgaléria:

Hamarosan...

Előadók

  • Dr. Kiss Zsuzsanna

    Dr. Kiss Zsuzsanna

x

Letölthető dokumentumok

Ki lesz ott?

  • Gravatar Flaksza Román