Támogatónk

A Bogdán János Alapítvány programjait a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
ROMA-NEMZ-CISZ-24-0377 sz.
támogatása segítségével valósítja meg.

Eseményeink

Egy lépéssel közelebb 2023

Tudományos program - 2023
A rendezvényre minden érdeklődőt
szeretettel várunk!

Regisztráció itt

Bogdán János Alapítvány

Legfontosabb célkitűzésünk, hogy
minél több hátrányos helyzetű gyerek
sikeresen fejezze be iskoláit!

Alapítványunk hitvallása
január 27 Blog 33
A sport, a mozgás rendkívül fontos, nem csupán a testi, hanem a lelki egészségünk szempontjából is.
január 26 Blog 29
Nagy örömünkre szolgál, hogy az “Egy lépéssel közelebb” tudományos napunkat immár ötödször tudjuk megszervezni. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!
március 21 Blog 3362
Kedves Ismerőseim! Eddig ismeretlen helyzetbe keveredtünk, egyikünk sem hitte volna, hogy egy pici vírus ekkora felfordulást és rémületet tud okozni. Sajnos igen.

Alapítvány a hátrányos helyzetű gyermekekért!

ELŐADÁSOK SZERVEZÉSE
Előadások hátrányos helyzetű fiatalok számára.
BŰNMEGELŐZÉS
A Rendőrséggel karöltve bűnmegelőzési pályázatot nyújtottunk be.
Testimonial alt tag

„Szerinted mi lenne, hogy ha lenne egy gimnázium cigány gyerekeknek?

– Bogdán János Alapítványunk névadója

Testimonial alt tag

"Azt gondoljuk, hogy ez egy élő kultúra, amit művelni kell.”

– Bogdán János Alapítványunk névadója

Egy lépéssel közelebb 2024

Nap
Óra
Perc
Másodperc
Időpont: 2024. November 23. 10:00 - 2024. November 23. 17:00
Szervező: Bogdán János Alapítvány
Események: Tudományos nap
Megtekintések: 72

Egy lépéssel közelebb 2024

Nagy örömünkre szolgál, hogy az “Egy lépéssel közelebb” tudományos napunkat immár ötödször tudjuk megszervezni. Ennek a hagyományteremtő kezdeményezésnek a célja, hogy ha kis lépésben is, de mégis hozzájáruljunk a cigányság hátrányos helyzetének csökkentéséhez. A programunk keretében a hazai cigányság meghatározó problémáira fókuszálunk, de idén sem a szakmának, hanem sokkal inkább az érdeklődő és nyitott, tudásra és a cigány identitás megerősítésére vágyóknak szólnak az előadások. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a cigánysággal kapcsolatos kutatások eredményei eljussanak a hétköznapi cigány emberekhez is, hiszen leggyakrabban a probléma forrása a hiteles információ hiánya.

Tudományos napunk során törekszünk arra, hogy az előadások a hétköznapi emberek számára is érthetőek legyenek. Célunk, hogy a konferencia alatt kialakuljon egy olyan oldott hangulat, amikor a hallgatóság bátran megnyílik és fel meri tenni a felmerülő kérdéseit. A tudományos programba beépített kulturális elemekkel törekszünk arra, hogy a program végére valóban egy lépéssel közelebb kerüljünk egymáshoz és kialakuljon egy közvetlen kapcsolat, amikor megismerjük azokat a rendkívül fontos tapasztalatokat is, amik nem férnek bele az előadásokba. Bízunk benne, hogy az előadások során elhangzott információknak, illetve a résztvevők életútjának motiváló és attitűdformáló hatása is van, ami hatással tud lenni a konferencián résztvevők közvetlen és közvetett magatartására is.

Ezen a napon tudományosan, de mégis kötetlenül szeretnénk tudást cserélni, fejlődni és olyan felelős közösséggé válni, aki másokat is segíteni tud a céljaik elérésében.

 

A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Dr. Orsós Zsuzsanna, egyetemi adjunktus
A Bogdán János Alapítvány elnöke

PROGRAM

A program a ROMA-NEMZ-CISZ-24-0377 pályázati azonosítójú támogatás segítségével valósul meg!
(A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött).

10.00-10.20: Regisztráció
10.20-10.40: Megnyitó /
Dr. Orsós Zsuzsanna, a Bogdán János Alapítvány elnöke
5 év 5 lépés

10.40-11.00:
Dr. Pál Dániel:
Jogász, a Pécsi Tudományegyetem ombudsmanja, PTE
Féle(lme)k

11.00-11.20:
Szabó-Ignácz Ramóna
Óvodapedagógus, Központi Óvoda, Nagykanizsa
A hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása az óvodában

11.20-11.40:
Török Emma:
orvostanhallgató, PTE Általános Orvostudományi Kar, Pécs
Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartásának vizsgálata Baranya megyében

 


11.40-12.00: Zene szünet


12.00-12.20:
Keserű Valéria:
Intézményvezető, id. Kapoli Antal Művelődési Ház és Könyvtár, Kadarkút
KözössÉGben élni...

12.20-12.40:
Biczó Petra:
Edző, oktató
Úszó Nemzet Program

12.40-13.00
Gáspár Sándor:
Hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem - államtudományok,
Mentor, MCC Roma Tehetség Program
Álmok és Küzdelmek: Hogyan váltottam a hátrányt lehetőséggé

 


13.00-14.00: Ebéd (Umami étterem)


14.00-14.20
Sárközi Attila:
Sportoktató, II-DAN-os kick-boksz világbajnok
A sport, mint eszköz a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában

14.20-14.40:
Antal István:
Igazgató, MCC Roma Tehetség Program; KINCS elnöki tanácsadó

14.40-15.00:
Dr. Kiss István:
Intézetigazgató, egyetemi tanár, PTE ÁOK Orvosi Népegészségtani Intézet
Tedd meg, amit meg kell tenned – avagy miért fontosak a szűrővizsgálatok

15.00-15.20:
Hatházi Milán
Szűrési koordinátor, Ormánság Egészségügyi Központ, Sellye
Elérni azokat, akiket a legnehezebb elérni - egy szűrőprogram tapasztalatai

15.20-15.40:
Farkas Zsolt:
Zenekarvezető, népművelő
Elfelejtett hagyományok

15.40-16.30:
Egy lépéssel közelebb! Beszélgetés az előadókkal és a résztvevőkkel, zenei rásegítéssel a Khamoro Budapest Band közreműködésével. Összefoglalás, Kérdések - Válaszok

16.30: Konferencia zárása

Képgaléria:

20241123152945
202411231556560
20241123140156
20241123135252
20241123135229
20241123135202
20241123135151
20241123135119
20241123133942
20241123123423


Előadók

  • Dr. Kiss Zsuzsanna

    Dr. Kiss Zsuzsanna

x


Letölthető dokumentumok


Tegyél érte!
egy lépéssel közelebb
News1
Egy lépéssel közelebb - Tegyél érte! Tudományos nap Pécsett
november 06
News3
News4
egy lépéssel közelebb
egy lépéssel közelebb
News5
Youtube
Iratkozz fel Youtube csatornánkra is!
Dr. Kiss Zsuzsanna előadása Drávafokon, a Református templomban
november 12
News7
News8
Facebook
Kövesd Facebook oldalunkat is!
News10
News12

Támogasd alpítványunk munkáját!

Már azzal is támogathatsz, ha regisztrált felhasználónk leszel, és nem csak értesülsz legújabb eseményeinkről, előadásainkról, de részt is veszel rajtuk!

Tegyél érte!
Kérlek, tegyél a saját életedért!

Regisztrálok